menu
 
Jean-Luc Comolli és Jean Narboni: Film / Ideológia / Kritika
jegyzetek irodalomjegyzék képek szerző linkek nyomtatás

 

A tudományos kritika köteles meghatározni önnön területét és módszereit. Ez maga után vonja saját történelmi és társadalmi helyzetének ismeretét, célul kitűzött szakterületének és azon körülményeknek a szigorú vizsgálatát, amelyek a feladatot szükségessé és lehetővé teszik, valamint a sajátos szerep elemzését, amelynek teljesítésére hivatott.

Fontos megjegyezni, hogy mi most a Cahiers du Cinéma munkatársaként pontosan saját helyzetünk és célkitűzéseink teljes körű vizsgálatára vállalkozunk. Persze nem teljesen a nulláról indulunk. Az utóbbi időben ugyanis ebben a tárgyban megjelentettünk már ilyenfajta részelemzéseket (tanulmányokat, vezércikkeket, vitákat, olvasói levelekre adott válaszokat), de kifejtetlenül és mintegy véletlenszerűen. Mindezek visszaigazolják, hogy olvasóink, ahogyan mi is, világos elméleti támpontra tartanak igényt, amely megmagyarázza kritikai gyakorlatunkat és annak területét, melyek elválaszthatatlanok egymástól. A „programok”, a „forradalmi” tervek és kinyilatkoztatások hajlamosak arra, hogy öncélúvá váljanak. Ezt a csapdát szeretnénk elkerülni. Célkitűzésünk szerint nem arra kívánunk reflektálni, amit tenni „akarunk” (szeretnénk), hanem arra, amit jelenleg teszünk és amit tehetünk, de ez nem lehetséges adott helyzetünk vizsgálata nélkül.

HOL?

(a) Először is tehát: a helyzetünk. A Cahiers együttműködő emberek körét takarja; munkánk egyik eredménye a folyóirat megjelentetése. (1) Folyóirat, vagyis egy sajátos termék formájában, amely bizonyos mennyiségű munkát jelent (az írók részéről, a gyártók részéről, sőt az olvasóktól is). Nem hunyunk szemet afölött a tény fölött, hogy egy ilyen termék megjelentetését tekintve teljes mértékben és nyíltan a kapitalista gazdasági rendszeren (termelési módszereken, terjesztési hálózatokon stb.) belül helyezkedik el. Mindenesetre nem nehéz belátni, napjainkban aligha lehetne ez másként, hacsak nem vezetnek félre a rendszerrel „párhuzamosan” működő utópisztikus elképzelések. Ez utóbbi megközelítés első lépésben mindig egy ellentmondásos és hamis frontot állít fel, egy „új rendszert” azzal a rendszerrel szemben, amelytől szabadulni próbál, azt a rögeszmét dédelgetve, hogy érvénytelenítheti azt. Valójában azonban csak annyit tehet, hogy elutasítja (idealista purizmus), amelynek következtében rövidesen épp az az ellenség fenyegeti, melynek mintájára magát megalkotta. (2) Ez a „párhuzamosság” csak egyirányú. A problémának pusztán egyik részét érinti, jóllehet mind a két irányból működtetni kell. Továbbá a párhuzamosok végtelenben való találkozásának veszélye elegendő oknak tűnik, hogy a végesben maradjunk, és hagyjuk, hogy elkülönüljenek egymástól.

Ha ezt elfogadjuk, a következő kérdés adódik: hogyan ítéljük meg helyzetünket? Franciaországban a filmek zömét – a könyvek és a folyóiratok többségéhez hasonlóan – az uralkodó ideológia szerint a kapitalista gazdasági rendszer állítja elő és terjeszti. Persze az igazat megvallva az összes ezt alkalmazza, hiába is kísérleteznek különféle megoldásokkal, hogy megkerüljék az ideológiát. Ennek tudatában a kérdés, amelyet fel kell tennünk, így szól: mely filmek, könyvek és folyóiratok engednek az ideológiának szabad, akadálytalan átjárást, közvetítik kristálytisztán, és szolgálnak az ideológia választott nyelveként? És melyek kényszerítik arra, hogy visszatérjen és reflektáljon magára, és mechanizmusainak feltárásával, útjai keresztezésével melyek tartóztatják fel és teszik láthatóvá?

(b) Tevékenységünket a film területén fejtjük ki (a Cahiers egy filmes folyóirat), (3) és szakterületünk meghatározott tárgya a filmtörténet: a létrehozás, a gyártás, a terjesztés (4) és a megértés módozatai.

Mi a film ma? Ez a releváns kérdés, nem pedig az, amit valaha feltehettek: mi a film? Nem tehetjük fel addig a kérdést, amíg egy bizonyos mennyiségű tudás, elmélet ki nem alakult (amelyekhez természetesen szeretnénk mi is hozzájárulni), hogy egy fogalom által megvilágítsa a jelenlegi kifejezés ürességét. Egy filmes folyóirat számára az is kérdés: a filmek területén milyen munkát kell végezni. A Cahiers számára meg különösen: mi a speciális feladatunk ezen a területen? Mi az, ami elválaszt minket más „filmes folyóiratoktól”?

A FILMEK

Mi a film? Egyrészt sajátos termék, amely az adott gazdasági viszonyok rendszerén belül termelődik, azt a munkát (amely a kapitalizmusban pénzként jelenik meg) jelenti, amelyet – és ennek a feltételnek még a „független” filmesek és a „new cinema” is alá vannak vetve – az erre a célra toborzott bizonyos számú munkás hoz létre (legyen szó akár Moullet-ről, akár Oury-ról, végső soron még a rendezők is csak filmes munkások). A film áruvá alakul, mivel csereértékkel rendelkezik, amely a jegyértékesítéseken és az adásvételi szerződéseken keresztül valósul meg, és amelyet a piac törvényei irányítanak. Másrészt pedig mivel a rendszer anyagi termékét képezi, egyúttal a rendszer ideologikus terméke is, amely rendszer Franciaországban a kapitalizmust jelenti. (5)

Egyetlen filmkészítő pusztán egyéni erőfeszítései által nem képes megváltoztatni a filmjeinek gyártását és terjesztését irányító gazdasági viszonyokat. (Nem túl gyakran hangsúlyozzák, hogy azok a filmesek, akik üzeneteiket és formáikat „forradalminak” állítják be, sem képesek a gazdasági rendszert illetően bármely fordulat vagy radikális változás végrehajtására – persze átalakíthatják, eltéríthetik, de nem tagadhatják meg és lényegében nem rombolhatják le struktúráját. Ebben az értelemben Godard legutóbbi bejelentése, miszerint ki akar szállni a „rendszerből,” nem számol azzal a ténnyel, hogy bármely másik rendszer azon rendszer tükörképe, melyet el akar kerülni. A pénzösszegek többé már nem a Champs-Elysées-ről, hanem Londonból, Rómából és New Yorkból érkeznek. E filmeket nem a terjesztési monopóliumokon keresztül értékesítik, de a nyersfilmet egy másik monopóliumtól, a Kodaktól szerzik be.) Mivel minden film a gazdasági rendszer része, egyszersmind az ideológiai rendszernek is része, mivel a „film” és a „művészet” az ideológia hajtásai. Nincs előle menekvés, és mint a kirakós játék elemeinek, mindennek megvan a saját előre megszabott helye. A rendszer saját természetére nézve vak, de ennek ellenére, vagy inkább éppen emiatt, az összes elem egybeilleszkedése nagyon is világos képet rajzol ki. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy minden egyes filmkészítő hasonló szerepet játszik. A reakciók különböznek.

A kritika feladata, hogy meglássa a különbségeket, és lassan, türelmesen, nem pedig a zajos csatakiáltásokkal bekövetkező csodás átalakulásokra várva, segítsen a filmeket körülölelő ideológiát megváltoztatni.

Néhány kérdés, melyekre a későbbiekben még részletesebben visszatérünk: minden film politikai természetű, amennyiben az azt létrehozó ideológia által meghatározott (vagy pedig azon belül jön létre, amely ugyanazt jelenti). A filmet annál is inkább mélyrehatóan és átfogóan határozza meg, mivel más művészetektől és ideologikus rendszerektől eltérően a filmipar hatalmas gazdasági erőket mozgósít, ami az irodalom termelését – mely „könyvként” válik áruvá – nem érinti ennyire, bár a terjesztés, a reklám és az értékesítés szintjén a kettő ugyanabba a helyzetbe kerül.

A film természetesen a valóságot „reprodukálja”: ezt a célt szolgálja a kamera és a nyersfilm – állítja az ideológia. Ugyanakkor a filmkészítés eszközei és technikái maguk is a „valóság” részei, ráadásul a „valóság” nem más, mint az uralkodó ideológia kifejeződése. Ebben a megvilágításban tehát a film klasszikus elmélete, miszerint a kamera a világot annak „konkrét valóságában” megragadó vagy inkább megtermékenyítő semleges eszköz, messzemenően reakciós. Amit a kamera rögzít, az tulajdonképpen az uralkodó ideológia meghatározatlan, formátlan, teoretizálatlan, kigondolatlan világa. A film azon nyelvek egyike, amelyen keresztül a világ magát önmagának kommunikálja. Azért hozzák létre az ideológiát, mivel úgy reprodukálják a világot, ahogyan akkor tapasztalható, amikor átszűrődik az ideológián. (Amint Althusser pontosabban megfogalmazta: Az ideológiák „[é]szlelt elfogadott-elszenvedett kulturális tárgyak […] s funkcionálisan hatnak az emberekre egy olyan folyamat révén, amely észrevétlen marad a számukra […] Az ideológiában ugyanis az emberek nem létfeltételeikhez való viszonyaikat juttatják kifejezésre, hanem azt a módot, ahogyan létfeltételeikez való viszonyukat átélik: ami valóságos és egyszersmind »átélt«, »képzeletbeli« viszony feltételez.”) (6) Vagyis: amikor elhatározzuk egy film létrehozását, a legelső felvételtől kezdve a reprodukálás szükségletének terhe rakódik ránk, de a dolgok nem valóságosként jelennek meg, hanem úgy, ahogyan az ideológián keresztül átszűrődnek. Ez az alkotói folyamat minden egyes szakaszát áthatja: a szubjektumokat, a „stílusokat,” a formákat, a jelentéseket, az elbeszélői hagyományokat; minden az általános ideologikus diszkurzust állítja előtérbe. A film önmagát önmagának prezentáló ideológia, önmagához beszél, önmagáról szerez tudomást. Mihelyt felismerjük, hogy a rendszer természetéhez a filmnek az ideológia eszközévé való átalakítása is hozzátartozik, megérthetjük, hogy a filmkészítő legelső feladata a film úgynevezett „valóságábrázolásának” leleplezése. Ha ezt megteszi, úgy esély mutatkozik arra, hogy megbontsuk vagy lehetőség szerint el is szakítsuk a film és az ideologikus szerep közötti kapcsolatot.

Ma a filmek közötti alapvető különbség az, hogy megteszik-e ezt, vagy sem.

(a) Az első és legnagyobb csoport azokat a filmeket foglalja magában, amelyeket teljes mértékben tisztán és hamisítatlanul az uralkodó ideológia itat át, és nincs arra mutató jel, hogy ennek a ténynek készítőik egyáltalán tudatában lennének. Most nemcsak az úgynevezett „kereskedelmi” filmekről beszélünk. Valamennyi csoportban a filmek zöme az ezeket előállító ideológia öntudatlan eszköze. Hogy ezek a filmek „kereskedelmiek” vagy „ambiciózusak,” „modernek” vagy „hagyományosak,” hogy ez az a típus, melyet a művészet hajlékaiban vagy a kis mozikban mutatnak be, a „régi” vagy az „új” filmhez tartozik-e, nos, valószínűleg mindez nem más, mint ugyanannak az ósdi ideológiának a leporolása. Ami azt illeti, a filmek árucikkek és ezért kereskedelmi tárgyak, még azok is, amelyek nyíltan politikai diszkurzusba ágyazódnak – éppen ezért kell szigorúan definiálni a „politikai” film fogalmát most, amikor széles körben ismeretessé válik. Az ideológia és a film egybeolvadását mindenekelőtt az a tény mutatja, hogy a közönségigény és a gazdasági megfontolások egy és ugyanazon dologra szűkült. A politikai gyakorlat és az ideológiai gyakorlat átalakítja a társadalmi igényeket és a diszkurzus segítségével megerősíti. Ez nem feltevés, hanem tudományosan megalapozott tény. Az ideológia önmagával társalog; mielőtt felvetődnének a kérdések, már mindenre kész válasza van. Természetesen létezik olyasmi, hogy közönségigény, de „amit a közönség akar” az egyenértékű azzal, „amit az uralkodó ideológia akar.” A közönség véleményét és ízlését az ideológia hozza létre, hogy igazolja és állandósítsa magát. Ráadásul ez a közönség csakis az ideológia gondolkodási mintáin keresztül fejezheti ki magát. Az egész dolog zárt körforgást alkot és véget nem érően ismételgeti ugyanazt az illúziót.

 

 

 

 
kezdőlap | cikkek beküldése | hírlevél | szerzői jogok | impresszum