Elhangzott a 2005. áprilisában tartott Kép/Szöveg/Film/Multimédia című nemzetközi konferencián Szegeden.

1. Mitchell, W. J. Thomas: Mi a kép? Ford. Széchényi Endre. In Bacsó Béla (szerk.) Kép - Fenomén - Valóság. Kijárat Kiadó, 1997. 339. o.
2. Nyíri Kristóf: Az MMS képfilozófiájához, ld. http://21st.century.phil-inst.hu/2002_konf/hn3_kot/nyiri.pdf
3. Nyíri Kristóf: Négyszáz év magány. Népszabadság, 2005. március 25., péntek (infovilág extra-melléklet) 2. o.
4. Árulkodó az, ahogy Nyíri professzor a mimetikus képet elgondolja: „naturalisztikus, fotografikus, perspektivikus”. Mindhárom jelzőről elmondhatjuk, hogy a bennük tükröződő mimetikus erőt konvencionálisan kellett megalapozni.
5. „Én techno-optimista vagyok”, Bugyinszki György interjúja Nyíri Kristóf filozófiatörténésszel. Magyar Narancs, 2004. január 8., 7. o. – A keménység, szikla-jelleg egyébként a diskurzus ismétlődő metaforája. A vizuális kommunikáció sziklaalap-szerűsége mellett a gyakorlati tudás hasonlóképpen kemény, bázis-jellegű: „[L]étezik a gyakorlati tudás egyfajta sziklakemény rétege, mely egyáltalán minden tudás alapjául szolgál”, lásd Nyíri Kristóf: Hagyomány és képi gondolkodás, ld. http://www.fil.hu/nyiri/szekfoglalo/tlk_wpd.htm
6. Nyíri: Az MMS képfilozófiájához, i.m.
7. Nyíri Kristóf: Hagyomány és társadalmi kommunikáció. In Információ és társadalomelmélet., Pro Philosophia Szegediensi, Szeged, 1994. 36. o.
8.  Vilém Flusser a technikai reprodukció apparátusa kapcsán: „Sok apparátus ugyan »kemény tárgy«: a fényképezőgép fémből, üvegből, műanyagból és egyebekből készül. De nem ez a keménység teszi képessé a játékra, nem a sakktábla és a sakkfigurák fája teszi lehetővé a játékot, hanem a játékszabályok, a sakkprogram. Amit egy fényképezőgép vásárlásakor kifizetünk, az nem annyira a fém vagy a műanyag, hanem az a program, amely a készüléket képessé teszi képek előállítására – úgy, ahogy általában is az apparátusok »kemény« része, a »hardware« mindig olcsóbb, és a »lágy« részük, a »software«, mindig drágább lesz. A leglágyabb apparátusokon, például a politikai apparátusokon is látható az, ami az egész posztindusztriális társadalomra jellemző: nem az rendelkezik az értékkel, aki a kemény tárgy birtokában van, hanem az, aki a lágy programot kontrollálja. Nem a kemény tárgy, hanem a lágy szimbólum az értékes: minden érték átértékelődik.” Flusser, Vilém: A fotográfia filozófiája. Ford. Veress Panka és Sebesi István., l. http://www.artpool.hu/Flusser/flusser.html
9. Koestler, Arthur: A teremtés. Ford. Makovecz Benjamin. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998. 233. o.
10. A Wittgenstein-idézet tágabb kontextusa így hangzik, Neumer Katalin fordításában: „Mitől van, hogy a → nyíl mutat? Nem olyan látszatot kelt, mintha eleve magában hordozna önmagán kívül is még valamit? – »De nem a holt vonás; csak a pszichikai, a jelentés képes hordozni valamit.« – Ez igaz és hamis. A nyíl csak az alkalmazás során mutat, s az élőlény alkalmazza.” Wittgenstein, Ludwig: Filozófiai vizsgálódások. Ford. Neumer Katalin. Budapest, Atlantisz, 1992. 194. o. (454. o.) – Wittgenstein hozzáteszi, hogy „A mutatás itt nem valami hókuszpókusz, amit csak a lélek tud véghezvinni.” Ezt úgy értem, hogy miközben a kép radikálisan konvencionális jellegét hangsúlyozza, egyben kivonja azt az ún. „lélek” hatalma alól, mert a konvenció épp hogy megelőzi a lelket. Erre a kettősségre vonatkozik az „igaz és hamis”-kijelentésben megfogalmazódó ítélet is.
11. Nyíri professzor egy tanulmányában amellett érvel, hogy a kép megteremtheti a tudomány új egységét, a tudományos közösségek új kapcsolatát. Lásd Nyíri, Kristóf: From Texts to Pictures: The New Unity of Science. In Nyíri Kristóf (szerk.) Mobile Learning. Essays on Philosophy, Psychology and Education. Passagen Verlag, 2003. 45-67. o.
12. Jürgen Habermas az „Egy befejezetlen projektum – a modern kor” című előadásában azt mondja, hogy az esetek többségében akkor érezzük magunkat rosszul a társadalomban, ha „a gazdasági és adminisztratív racionalitást szem előtt tartó modernizáció benyomul az élet olyan területeire, amelyek a kultúra továbbadásának, a társadalmi integrációnak és a nevelésnek a feladataira épülnek, következésképpen más mértéket, ti. a kommunikatív racionalitás mértékét tartják irányadónak”. Habermas, Jürgen: Egy befejezetlen projektum – a modern kor., Ford. Nyizsnyánszky Ferenc. In Bujalos István (összeáll.) A posztmodern állapot. Jürgen Habermas, Jean-François Lyotard, Richard Rorty tanulmányai. Budapest, Századvég Kiadó, 1993. 161. o. – Habermasnak, aki a konszenzusos demokráciának a kommunikáción keresztül történő nyíltabbá tétele mellett tör lándzsát, véleményem szerint naiv elképzelése van a kommunikatív racionalitásnak a gazdaságitól való elválasztásáról. Az kerüli el a figyelmét, hogy ezt a kettőt egyre nehezebb megkülönböztetni egymástól: egy gazdasági érdek tökéletes mimikrit művelhet, önmagát kommunikatív racionalitásként álcázva, ideologizálva – ezt látjuk ma többek között a mobiltelefon körül gyűrűző kommunikációfilozófiai diskurzus esetében is, mely az ikonikus, mimetikus (és így rögtön „természetesnek” nevezett) képek hatalmára, praktikus előnyeire építi érveit – nem véve tudomást a mediatizáltságukról. A képek transzparenciáját hangsúlyozó érvelés könnyen transzparenssé: világító reklámmá vagy felirattá, jelmondatot hordozó táblává válhat.