Iváncza Boglárka: Aoyama Shinji: Rögeszme (1997)

Aoyama Shinji filmjének, a Rögeszmének alapjául Kurosawa Stray Dog című filmje szolgál. Első nézésre talán túlságosan nyers és távolságtartó Aoyama stílusa, ezért a szituációkban kibontakozó történet nem kapja meg azt a jelentéstartalmat, amit a film harmadszori áttekintés után katarzisként él át a néző. A cím több síkon értelmezhető. Rögeszme, mint a megtébolyodott emberek agyának szüleménye, kényszerképzet, ami valami elérhetetlen hiányát fogalmazza meg, de akár lehet egy teljesen normális ember vágya is, ami központi szerepet játszik a hétköznapjaiban. A történetben a testi és cselekedetbeli megjelenítés mellett a rögeszme lélektani formában is alakot ölt, és egy kérdésben teljesedik ki: mi bizonyítja a legjobban az ember szerelmét?

Ha pár mondatban akarnánk átfutni a cselekményen, azt mondhatnánk, hogy történik egy gyilkosság, ahol a Nagy Igazság Szekta vezetőjét (Kunihiro) megöli az egyik áldozat férje (Mita), majd az őt üldözésbe vevő rendőrt (Sosuke) is súlyosan megsebesíti. Az alagútban fekvő rendőrtől egy ismeretlen elveszi a fegyverét. Gyakorlatilag ez az egyik kulcsmomentum a filmben, ugyanis ettől kezdve Sosuke célja, hogy visszaszerezze a fegyverét, amivel az ismeretlen férfi gyilkosságokat követ el (a helyszíneket összekötve egy mértanilag pontos alakzatot, ötágú csillagot kapunk). Rie - Sosuke felesége - elhagyja férjét, mert nem bírja tovább a munkájával járó elhanyagoltságot és stresszt. Sosuke az alagútban történő és az ezt követő események hatására kilép a rendőrségtől, mert értelmetlenné válik számára foglalkozása. A törvény oldaláról - ami mindig a szikár tényekhez ragaszkodik - átáll az igazság oldalára, ami persze nem egyoldalú. Elkezd kutatni a fegyvere és természetesen a férfi (Shimano) után, megoldást remélve ezzel fennálló problémáira. Shimano egy végső stádiumban lévő leukémiában szenvedő férfi, aki a hiroshimai atomtámadásban megbetegedett anyjától örökölte betegségét, ez pecsételte meg jövőjét és hozzáállását az élethez. Nagy vonalakban ez a történet váza, amely viszonylag jó kiindulási alapot ad az elemzéshez.

A cselekményt lefedő idő csak két elejtett adalék információból határozható meg. Az orvosi rendelőben Sosuke rákérdez arra, mikor tűnt el az a bizonyos hosszú hajú, leukémiával kezelt beteg és kap egy dátumot: október 23., mikor Kunihiro-t lelőtték. Majd a film vége felé újra kapunk egy időpontot március 1. Az időérzet teljes megszűnése miatt - amit a homályos részletekkel, a kihagyásokkal és átugrásokkal ér el - fel sem fogjuk valójában ezt a fél évet. Alapvetően nem is az eltelt időn van a hangsúly.

Különleges képi világot jelenít meg a film. Hangulatát a hideg, rideg jelző illeti meg. Végig a távolságtartás jellemző, ezt a kamerahasználat is megerősíti. Kézi- és állókamera használatának váltakozásából áll a film. Kicsit irreális módon, ahol lehetne fix pontból venni az eseményeket, hogy jobban megismerjük a szereplőket (a gesztusaikat, az arcjátékukat, ami sokat elárulna róluk) ott inkább kézikamerával veszi. Ennek eredményeképpen visszafogottak maradnak az érzelmek. Kerüli a közelképeket is. A dinamikus részek fontosságát pedig pont ennek az ellenkezőjével csillapítja. A kamerát lerakja egy helyre, majd mikor a szereplők megérkeznek a képbe, mozgásukat csak egy-egy fordulással vagy emeléssel követi, kizökkentve minket, nézőket. Gondolok itt az üldözéses jelenetre az elején vagy a végén a szerelmes pár rohangálására a focipályán. Minden eszköz az elidegenítés effektusát szolgálja, és gátolja a nézői azonosulást. A film terét ugyanilyen szabadsággal kezeli. Nem feltétlen követi a szereplőket, sokszor háttérben zajlanak az események, majd átfókuszál az előtérre, mikor a párbeszéd ott zajlik. Gyakran előfordul az is, hogy a szereplők kimennek a cselekmény teréből, majd visszatérnek (ilyen a vacsora-jelenet, mikor a kórházból éppen kiengedett Sosuke, társánál Yukionál tölti az estét). Sokszor csak távolról figyeljük az eseményeket, ezért nem is válunk teljesen részesükké. A különleges nézőpont szintén igen jellemző: alacsony kameraállásban kocsizik (a japán filmekben előszeretettel használják ezt a gépmagasságot), és a cipőket mutatja, de az is előfordul, hogy a képekről lemaradnak az emberek fejei. Gyakorta előforduló elem a kistotál is. Hosszúbeállításokkal lassítja a történet alakulását, hogy világossá váljanak a részletek. Bár rafinált módon a részleteket néha gondosan elrejti, hogy nehezebb legyen a nézői felismerés. Ami először még nem tűnik fontosnak, az egy későbbi visszacsatolás során nyeri el az igazi értékét. (Például a cserepes virágon - amit a kórházban fekvő Sosuke kap - hosszasan elidőzik a kamera. Félretesszük, mert nem tudjuk értelmezni, majd amikor Sosuke felkeresi Shimanót, és a szobájában egy ugyanilyen virágot látunk, akkor nyeri el végleges értelmét. Vagy akár megemlíthető a dzsip is, ami csak a történet megértésével kapja meg azt a bizonyos jelentéstartalmat).

A film nézése során a fülnek ugyanakkora szerepe van, mint a szemnek (ha nem nagyobb). Legtöbbször előbb keveri fel a hangot, csak aztán a képet. Ez szövegszerűen, kissé szájbarágósan is megjelenik a filmben: a hipnotizőr mondja, hogy nem kell erőltetni a látást, csak a hallást. Nemcsak a stiláris elemeket gazdagítja ezekkel a hangtechnikai megoldásokkal, de Shimano kiléte is ezen eszközök segítségével válik egyértelművé. Mikor az a bizonyos incidens történt az alagútban, a félig még eszméleténél lévő Sosuke egy fapapucs elnyúló hangját hallotta. Korábban ezzel a hanggal a film legelején találkoztunk, amikor Sosuke a bódénál evett. A mellette álló férfi elindul az utcán lefelé, és ugyanezt az éles koppanó-csoszogó hangot hallja, csak akkor nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, ugyanúgy ahogy a néző sem. A színeknek is hatalmas szerepe van a valóságtól való eltávolításban. Minden egy kicsit homályos, a szereplők a sötétségbe burkolóznak (Sosuke beszélgetése Kimikóval az önképzőkör után: egy hatalmas teremben vannak, ahol kezdetben még a hátsó sötét részből előre sétálnak a fény felé.) A film nézése során nem alakul ki semmilyen nézői attitűd, passzívak maradunk. Nem szimpatizálunk egyik karakterrel sem, nem foglalunk álláspontot. Ezért, ha nem történik meg a katarzis, a film ugyanúgy ürességgel és szenvtelenséggel tölti meg a nézőt, ahogy a szereplőket.

Az ábrázolásmód egyik különlegessége a szimbólumokban rejlik. A Rögeszmében központi motívum a halál, a betegség és a szerelem, valamint a szereplők ezekhez való viszonya. Aoyama nem a hagyományos halál szimbólummal dolgozik, hanem kicsit alakít rajta, és groteszkké varázsolja. Döbbenetes erejű ez a kép: a halál öt ember, akik radioaktív sugárzás elleni védőfelszerelésben, gázmaszkban ülnek egy dzsipben, és gépfegyverrel szedik áldozataikat. Nem is konkrétan a 'kaszás' megjelenítésében és értelmezésében vett halálról van szó, hanem inkább a betegségre - főleg nukleáris katasztrófák következményeként felmerülő betegségek, már csak a ruha miatt is - helyezi a hangsúlyt. Háromszor találkozunk ezzel a motívummal. Először a legelején, amikor Sosuke annál a bizonyos bódénál éppen enni és kávézni készül. Nem szánunk különleges figyelmet a mellette álló férfinak, ráadásul nem is mutatják rendesen, mert eltakarja a bódé árusa. Ha a másik szereplőre koncentrálunk, egy pillanatra feltűnik az arca, és megállapítható, hogy Shimano az. Ránéz a rendőrre, majd elindul lefelé az utcán. A dzsip elkerüli. Furcsa módon az egyik utas rábiccent Sosukéra. Még nincs itt az ideje, hogy Shimano meghaljon. Másodszorra szintén egy utcán láthatjuk az autót, elkapnak egy szerelmespárt, és agyon lövik őket fényes nappal. Mivel nem kap túlságosan nagy figyelmet az ügy a járókelőktől, egyértelművé válik, hogy mindenki tud ennek az autónak a létezéséről, és nem holmi idióta ámokfutókról van szó, akik terrorizálják az embereket. Harmadszorra a film végén jelennek meg, mikor Shimano és Kimiko már halott, és egy téren találkozik velük Sosuke. Rájuk fogja a pisztolyát - amiben üres a tár - és megpróbálja lelőni őket. Persze nem sikerül, de ha tele is lenne a tár, akkor sem sikerülhetne, mert ez a halál (vagy betegség) maga. Mint fogalom jelenik meg egy szimbolikus, elvont dimenzióban, ahol nincsen „lelövés". Egy képzetet nem lehet lelőni, nem beszélve arról, hogy a halál megszüntethetetlen. A halált nem lehet agyonlőni, ezt Shimano is tudja. Az egyetlen lehetséges megoldás, hogy elkerülje a szenvedést, ha megöli magát és szerelmét is (akit ezzel szintén felszabadít az örök szerelmi bánat béklyójából). A dzsipben ülő emberek védőruhái konkrétan és közvetlenül utalnak Hiroshimára, és ezzel együtt a leukémiára.

Az állandóan feltűnő csillag, avagy pentagramma is erős szimbólum. Több rétegű értelmezést kíván meg. Már az Ókortól kezdve, a Középkoron át a jelenig mágikus jelentéstartalmat tulajdonítottak és tulajdonítanak neki. A fehér mágiában is használják, magát az embert jeleníti meg, a hatalmat és az erőt, ami az embert körülveszi. A számmisztikában a nő (2 rész) és a férfi (3 rész) egységét jelenti, a házasságot, a boldogságot és a beteljesedés tökéletességét. Egy másik értelmezés szerint a pentagramma az egészség jelképe, és véd a rossz szellemektől. A rengeteg értelmezés közül talán ezek alkalmazhatóak leginkább a filmre vonatkozóan. Teljesen egyértelmű, hogy ebben a kiábrándult, elkeseredett helyzetben Shimano vonzódik a transzcendenshez. A számmisztikai értelmezés közvetlen utalhat a Kimikóval való kapcsolatára, vagyis inkább a normális kapcsolat utáni vágyra, nem beszélve az egészséghez való viszonyáról.

A betegség, és a halál állandó közelsége, teljesen lehetetlenné tette Shimano életét. Betegsége végső stádiumában van, csak morfium injekciókkal tudja csökkenteni fájdalmát. Számára nincs lehetőség a 'normális' életre. Kilátástalan helyzetén csak ront a szerelem, amit betegsége miatt elveszített, de ami még mindig kölcsönösen összeköti Kimikóval. Shimano rögeszméje egyértelműen Kimiko. Mi sem bizonyítja jobban, mint a szobájában neki szentelt kegyhely, tele a lány fotóival. Traffic Yourself. A 'szekrény' vörösen világító csillaga, a lámpakörték és az agresszív heavy metal mind arról árulkodnak, hogy ez a rögeszme nemcsak egy hétköznapi ember gondolatainak egy bizonyos dolog köré csoportosulása, hanem inkább egy tébolyult elme megszállottsága. Sosuke megrökönyödve vizsgálgatja Shimano szobáját. Shimano teljes mértékben a betegségének rabja, és ezt mi sem jeleníti meg jobban, mint a szobája plafonjáról lelógó lámpa, ami gyakorlatilag egy madárkalitka. Bekapcsolva elkezd forogni, és azt az érzetet kelti, mintha az ember fizikálisan is be lenne zárva. Ez az ijesztő kapcsolat a halállal nem csak ebből a motívumból szűrhető le, hanem Shimano gondolkodásmódjából, és itt visszatérnék a központi kérdés jelentősségére: mi bizonyítja leginkább a szerelmet?

Shimano szerint egyértelműen az áldozathozatal, azaz a halál. Ezt a gondolkodásmódot követi Mita is (aki megölte a szektavezért, és aki megsebesítette Sosukét), de nem teljesen ebben a formában, mert Mita karakterének ábrázolása átfordul miszticizmusba: halott feleségéről azt hiszi, még mindig él, és állítása szerint beszélget is vele. Mita már a börtönben öngyilkos lesz, alapvetően Shimanónál sokkal őrültebb jellem. Sosuke rátalál egy újabb megoldásra a szerelemmel kapcsolatban: habár az áldozathozatal valóban a legdöntőbb bizonyítéka a szerelemnek, de a baráti együttélés ugyanúgy az. Így hát ezt választja, és mint kiderül, kibékül feleségével. A halál és a szerelem kérdéskörén belül összefonódik a szereplők élete: Mita, akinek a szerelmét a szekta vette el, vagy Shimano, akinek a betegsége, és persze Sosuke, akit a munkája miatt hagytak el.

A szerelem tehát három, illetve tulajdonképpen négy szinten jelenik meg a filmben. Először is a transzcendens szerelem Mita és halott felesége, Hiroku között. Aztán a tökéletes, kiegyensúlyozott szerelem Yukio és Aiko között, a betegség miatt beteljesülhetetlen Shimano és Kimiko között, a negyedik pedig Sosuke és Rie tönkrement házassága. Érdekes párhuzam vonható Shimano és Sosuke jelleme között. Mindketten beteg emberek, és a szerelem, mint meghatározó élmény, központi szerepet játszik életükben. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a leukémia egyik tünete az oxigén hiány és a légzési zavarok, Sosukét pedig éppen tüdejénél érte a lövés, amit aztán el kellett távolítani. Mindkettőjükön úrrá lesz a kiábrándult ellenállás az értelmét vesztett élet ellen. Furcsa módon kötődik össze a két ember élete.

A fegyver, mint cselekvést mozgató tényező van jelen, minden abból az eseményből indul ki, hogy elvették Sosukétől az alagútban, és segítségével embereket gyilkolásznak. Kicsit azért kétséges (és talán ez az elem kissé banális is), hogy valóban ennyire tudatos volt-e a gyilkosságok helyszínének megválasztása (ezt a kórház biztonsági őrének megölése is alátámasztja), de mivel már előtte láttuk ezt a szimbólumot a gyilkos szobájában, ezért ezeket a kétségeket félre kell tenni, és el kell fogadni. Valamint azt is nehéz értelmezni, és kérdéseket vet fel, hogy Sosuke miért ilyen együttérző Shimanóval. Valóban végigkövetjük Shimano sorstragédiájának minden állomását, de mégiscsak egy gyilkossal állunk szemben, és nem szabad megfeledkezni erről a dologról. Mindenki szabadon dönthet a saját életéről, de mi van másokéval? Sosuke igaz átállt a törvény oldaláról az igazság oldalára, megoldotta az ügyet, de az egy kicsit túlzás, hogy szemet huny a történtek felett, mert az igazsághoz a sorozatgyilkolás ténye is hozzájárul. Persze, ez egy realista olvasata a filmnek, lehet elvontabban is értelmezni. A két férfi sorsának összefonódása, a testvéri együttérzés kialakulása hozzájárul egy másik értelmezés problematikájához. Ha Shimano valójában Sosuke kivetülése, alakmása/Doppelgängere, akkor ez az együttérzés nem bántóan motiválatlan, sőt teljesen természetes.

Az ötágúcsillag ötödik ágának térképre rajzolásából sikerül megfejteni az utolsó gyilkossági helyszínt. Sosuke - habár nehézségek árán (összeverekedik Yukio-val) - még idejében odaér. Teljesen passzívan követi a két szerelmest egészen a pályáig, ahol mint szemlélődő végignézi a kettős gyilkosságot. Persze a zárókép is megemlíthető még. Miért fogja ránk, nézőnkre a fegyvert? Mi voltunk a valós áldozatai a filmnek? Ráadásul a pisztoly tárja teljesen üres. Ez egy szuggesztív, feszültségkeltő elem, önreflexív gesztus, amivel azt próbálja sugallni, hogy ne dőljünk hátra a székben jól eső érzésekkel, hanem próbáljuk megoldani és megválaszolni a film által felvetett problémákat és kérdéseket. A film nyitányaként szereplő Fitzgerald idézet befejezetlensége (Persze az egész élet nem más, mint lebontás folyamata, de...) szintén arra ösztönzi a nézőt, hogy gondolja tovább az eseményeket, ne elégedjen meg azzal, amit szimplán a történet elmesél. Elemeire kell bontani a történéseket, és mindennek a mélyére nézni, majd összerakni a részeket, hogy egésszé váljon. A lehető legjobb instrukciót adta ezzel Aoyama, minden útravalót, ami ehhez a filmhez szükséges.