[Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1. Szerk. Zalán Vince. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2006]

A film kalandja elválaszthatatlan az írott szövegtől, mintha csak kikényszerülnének a filmes alkotóból a szavak, filmes univerzumát olvashatóvá próbálja tenni, mintha ezzel létrát, kapaszkodót építene mindazoknak, akik hasonlóképpen közelinek és mégis titokzatosnak érzik a mozgóképek világát. Bódy Gábor olyan kivételes filmalkotó, aki következetesen leírta filmes gondolatait a legkülönfélébb műfaji lehetőségeket próbálva ki - esszé, tanulmány, vallomás, biográfia, levél, tervezet, forgatókönyv, jegyzet - olykor pedig akár szabad ötletek jegyzékét vetette papírra. Filmes gondolatai jól irányzott céltudatossággal átfogó képet nyújtanak a film ontológiai determinációiról, kiaknázatlan lehetőségeiről és nehezen racionalizálható dimenzióiról. Mindarra, ami számára a film létjogosultságát igazolta, magyarázatot, argumentumokat keresett, filmes kísérletei szoros összefüggésben bomlottak ki nyugtalanító elméleti kérdéseivel. Bódy életművének szerves részét képezik a filmes írások, amelyek úgy illeszkednek a filmjeihez - legyen az akár nagyjátékfilm, akár filmes játék az ollóval -, mint kiegészítő tartozék, mint szükséges keret, mint hóban a rókalábnyom: „Ahogy a rókaláb hagy nyomot a hóban, minden egyes filmkocka egy megtörtént pillanat sziluettje, halotti maszkja." (Bódy Gábor: Hol a valóság? 105.)

Bódy filmes írásai önálló dokumentumok, nemcsak a Balázs Béla Stúdió lelkes fiatal alkotóinak avantgardista szellemét, éberségét, kísérletező-kedvét, tenni-akarását és újító munkáját fémjelzi, nemcsak a történelmi kor lenyomata, amely küzdelmes harctere volt a mozgóképes munkának, hanem egy kozmikus nézőpont érvényesülésére is lehetőséget kínál, hiszen olyan átfogó tézisek megfogalmazásával találkozunk a Bódy szövegekben, amelyek gyakorta túlmutatnak korának lehetőségein, olyan megfigyelésekkel, megállapításokkal telítettek ezek a szövegek, amelyek olykor az európai filmelméleti kutatások megelőlegezői. A filmnyelv definíciójából és elemzéséből fakadó vívódások, olykor ellentmondásokkal teli ténymegállapítások mintegy előrevetítik azokat a kortárs filmelméleti vizsgálódásokat, amelyek Deleuze fogalmaival élve a filmkép, a mozgás-kép és az idő-kép nyomvonalán haladnak.

A reprezentatív képrögzítő technikákat Bódy (1) „reprezentatív képrögzítő technikák éppen mint nyomvételi eljárások bizonyosan számtalan látens információt hordoznak lehetséges diagnosztikák számára, mint archeobiológus számára a páfránykövület." (Bódy Gábor: Jelentéstulajdonítások a kinematográfiában, in Végtelen kép, Pesti Szalon 1996) (1983) mint archeobiológiai kövületeket írja le, Deleuze (2) L´image visuelle devient archéologique, stratigraphique, tectonique. (Kino 2, Das Zeitbild, Frankfurt am M. 1997) (1983) a látványkép archeológiai jellegéről beszél (3) Deleuze L'image-mouvement. Cinéma 1 kötetét Les éditions de Minuit 1983 már közzé tette, Bódy írását azonban csak 1996-ban publikálta a Pesti Szalon . A filmkép időbeliségének vizsgálata során Bódy Pasolinire hivatkozik, a feltétlen jelenidejűséggel és a halállal hozza azt összefüggésbe, hiszen a filmképet mint halotti maszkot definiálja illetve a kép, a fotó, a film mágiáját (4) „A fotó azáltal, hogy megállítja és rögzíti az időt, valami abszurd dolgot cselekszik. Mágikus vonzereje, titokzatossága ebben a lehetetlen kijelentésben rejlik: a világ x pillanatban így nézett ki. A festészet, a nyelv, ha ezt tette, leplezetlenül fikcionált módon tette. De a fotó álltatja nézőit. Annyira valószerű, hogy az ember azt hiszi, tényleg ott van, abban az időpontban." (Bódy Gábor: Sor, ismétlés, jelentés, in Végtelen kép, Pesti Szalon 1996) a megállított idő lehetőségében látja. Hasonlóképpen Deleuze ugyanabban az időben, mondhatni párhuzamosan idézi Pasolinit a filmidő beteljesítése kapcsán, ahol a halál mint idősík-konglomerátum bukkan fel. (5) „Az, hogy a film által létrehozott kép egyetlen közvetlen ideje a jelen, evidensnek tûnik. Még Pasolini is a montázsnak ebből a klasszikus koncepciójából indul ki: a montázs, mivel kiválasztja és koordinálja a "jelentős momentumokat", képes "a jelent múlttá tenni", instabil és bizonytalan jelenünket egy "világos, stabil és leírható múlttá" alakítani, azaz beteljesíteni az idõt. Nem gyõzi azonban hangsúlyozni, hogy ez a folyamat maga a halál, de nem egy teljes halál, hanem egy halál az életben vagy halál számára való lét ("a halál életünk egy sugárzó montázsát teljesíti be")" ( Deleuze, A képek és jelek rekapitulációja) A varratnélküli képi metaforák fogalmát Pasolinitől (6) „A film amelynek nincs szótára absztrakt és fogalmi jelekre, metaforákból él. De az egyes metaforákban mindig van valami primitív és konvencionális. A lírikus metaforák, amelyeket a film olykor csillogtat, varrat nélkül kötődnek másik természetéhez, mely tisztán kommunikatív próza. És ez a konvenció egyesítette a filmtörténet rövid tradíciójában a művészi és a szórakoztató filmet, a műremeket és a tárcát." (P. P. Pasolini, in Eretnek empirizmus, Osiris, 2007) kölcsönzi Bódy, a fogalom azonban egy teljesen független szálon a suture-elmélet képviselőinek köszönhetően új teret hódított, természetesen nem a metaforikus értelmezés aurájában. Mintha Deleuze és Bódy azonos gondolatsémákat követnének, előbbi az Időképben egyértelműen szétválasztja a mozi elméletét a mozitól magától, hiszen a filmelmélet nem a filmről magáról szól - állítja a francia filozófus -, hanem azokról a fogalmakról, amelyek a film kapcsán létrejöttek, használatba kerültek (7) „Eine Theorie des Kinos handelt nicht <über > das Kino, sondern über die vom Kino hervorgebrachten Begriffe. (...) Die Begriffe des Kinos sind nicht in Kino gegeben." (Deleuze: Kino 2, Das Zeit-Bild, Franfurt am M. 1997) , Bódy pedig már 1972-ben megfogalmazza, hogy a film elmélete nem fejezhető ki szavakban, az elmélet maga is film kell legyen. (8) „Régóta tudom már, hogy a film elmélete csak bizonyos határokig írható le szavakban. (...) A film elmélete azonban nem lehet csak szó, maga is film kell legyen." (Bódy Gábor: Szöveggyűjtemény és aspektusok egy filmprogramhoz)

Bódy profetikus jóslatai mára beigazolódtak, a film, a videó, a filmalkotás ma már mindannyiunk számára elérhető, a Balázs Béla féle népművészettől elvezetett az út a tömegkultúráig, a filmkészítés feltétlen reflexéig, ahogy azt Bódy megfogalmazta.

Bódy írott életművének összegyűjtésére mindeddig nem került még sor, a korábbi kiadványok töredékesen mutatták be egy-egy szeletét ennek a terjedelmes és szerteágazó, sokszínű filmelméleti munkának. Az Akadémiai Kiadó felvállalta, hogy a teljesség igényével közzétegye Bódy Gábor írásos munkáit Zalán Vince szerkesztésében, ez nemcsak értékmentő tisztelgés az alkotó és a mű előtt, hanem kapunyitás is az olvasóközönség számára, mert végre hozzáférhetővé válik egy áttekinthető filmes eszmerendszer. Az első kötet már ott található a könyvesboltok polcain, interneten is megrendelhető. A kiadvány nemcsak tartalmi vonatkozásban rendhagyó, hanem látvány-élmény is, a borító illetve az egyes oldalak megszerkesztettsége méltó formai kerete a publikált szövegeknek. A kollázstechnikával készült borító az Amerikai anzixot idézi meg, a végtelen megjelenítésének pillanatnyi lenyomataként a lendülő hinta akár szimbóluma is lehetne a kiadványnak, amely egy folyton változó nézőpontból megvilágított filmes világ - alkotás és percepció - lenyomatainak tárháza.

A könyv előhangját Tarr Béla jegyzi egy nagyon személyes, olykor kinyilatkoztatás-szerű ténymegállapítások és minősítések megfogalmazásával, mintegy beavatás-jelleget öltve belebbenti az olvasót egy sajátos mű hangulatába, de a bevezető egyes mondatait akár maga Bódy is írhatta volna, annyira idézi ez a prológus-szöveg azt a szigorú, tömör, mélyfúrásokkal teli stílust, amely egyértelmű jellemzője a Bódy-szövegeknek.

Nemcsak szövegekkel találkozhatunk a gyűjteményes kötetben, hanem számos fotó idézi Bódy életének egy-egy momentumát, olyan eddig még nem publikált képek is felbukkannak, amelyek a maguk intimitásával a 60-as, 70-es, 80-as évek hangulatát hozzák vissza, olyan korképek, amelyek a filmes berkek zegzugaiba is elvezetnek, azokat a dimenziókat tárva elénk, ahonnan a Nárcisz és Psziché vagy a Kutya éji dala merítkeztek. Az illusztráció szépségével elhelyezett fényképek a kalauz szerepét töltik be, az időutazáson túl keretet alkotnak a Bódy-életmű számára.

Az olvasó olyan rendszerezett munkát vehet kezébe, amely nem kronológiai sorba helyezve kínálja fel a filmes szövegeket, hanem a műfaji, tartalmi, formai jegyek alapján csoportosított egységek kohéziója biztosította szerkezeti váz bizonyosságát is kapja. A szakma mellett ez a könyv megszólítja mindazokat, akik láttak már Bódy-filmet, akik szeretik a filmet, akik gondolatébresztő médiumra leltek a mozgóképekben, azokat is, akik közel szeretnének férkőzni a még ismeretlen, érthetetlen területhez, amely egy moziélmény után körvonalazódik. Bódy Gábor stílusa egyszerre szakszerű és érthető, átfogó és közeli, megszólít, nemcsak elmond, valahol ott billeg a filozófiai esszé és a bensőséges levél, a tudományos előadás és a meghitt beszélgetés között, Bódy a szavak kötéltáncával soha nem engedi el olvasóját, mert amit leír, az gejzírszerűen feltörő kétely és bizonyosság, gondolat, amely a filmek tárházában érlelődött. Apró feljegyzések mellett találkozhatunk precízen megszerkesztett forgatókönyvekkel, szinopszisokkal, ezek iskolapéldái is lehetnének a műfajnak és a tanoncok eledele, de olyan tudományos igényességgel felépített konstruktumra is, mint amilyen a Filmiskola, ez utóbbi a tanítómester munkája, aki tudását nem csupán a filmalkotásban, hanem a filmes tapasztalat, a filmes gondolkodás továbbadásában is kamatoztatni akarta.

Ezzel a könyvvel nemcsak Bódyval találkozhatunk, nemcsak alkotásainak műhelyébe tekinthetünk be, hanem a film elől gördül le egy újabb fátyol, a film és filmek elől, hiszen ha Huszárik Elégiájáról írt gondolatait olvassuk, akkor az egyes filmen túl, felsejlik valami a mozgókép legmélyebb lényegéből is, olyan kapukat nyit meg, amelyet maga a filmtapasztalat nehezen vagy egyáltalán nem tudott megtenni, a szavak erejével szolgálja a látás próbára tevő, csábító, elkápráztató, provokatív kísértéseit és olykor döbbenetes erővel kirobbanó katarzisát.

Jegyzetek

(1) „reprezentatív képrögzítő technikák éppen mint nyomvételi eljárások bizonyosan számtalan látens információt hordoznak lehetséges diagnosztikák számára, mint archeobiológus számára a páfránykövület." (Bódy Gábor: Jelentéstulajdonítások a kinematográfiában, in Végtelen kép, Pesti Szalon 1996)

(2) L´image visuelle devient archéologique, stratigraphique, tectonique. (Kino 2, Das Zeitbild, Frankfurt am M. 1997)

(3) Deleuze L'image-mouvement. Cinéma 1 kötetét Les éditions de Minuit 1983 már közzé tette, Bódy írását azonban csak 1996-ban publikálta a Pesti Szalon

(4) „A fotó azáltal, hogy megállítja és rögzíti az időt, valami abszurd dolgot cselekszik. Mágikus vonzereje, titokzatossága ebben a lehetetlen kijelentésben rejlik: a világ x pillanatban így nézett ki. A festészet, a nyelv, ha ezt tette, leplezetlenül fikcionált módon tette. De a fotó álltatja nézőit. Annyira valószerű, hogy az ember azt hiszi, tényleg ott van, abban az időpontban." (Bódy Gábor: Sor, ismétlés, jelentés, in Végtelen kép, Pesti Szalon 1996)

(5) „Az, hogy a film által létrehozott kép egyetlen közvetlen ideje a jelen, evidensnek tûnik. Még Pasolini is a montázsnak ebből a klasszikus koncepciójából indul ki: a montázs, mivel kiválasztja és koordinálja a "jelentős momentumokat", képes "a jelent múlttá tenni", instabil és bizonytalan jelenünket egy "világos, stabil és leírható múlttá" alakítani, azaz beteljesíteni az idõt. Nem gyõzi azonban hangsúlyozni, hogy ez a folyamat maga a halál, de nem egy teljes halál, hanem egy halál az életben vagy halál számára való lét ("a halál életünk egy sugárzó montázsát teljesíti be")" ( Deleuze, A képek és jelek rekapitulációja)

(6) „A film amelynek nincs szótára absztrakt és fogalmi jelekre, metaforákból él. De az egyes metaforákban mindig van valami primitív és konvencionális. A lírikus metaforák, amelyeket a film olykor csillogtat, varrat nélkül kötődnek másik természetéhez, mely tisztán kommunikatív próza. És ez a konvenció egyesítette a filmtörténet rövid tradíciójában a művészi és a szórakoztató filmet, a műremeket és a tárcát."
(P. P. Pasolini, in Eretnek empirizmus, Osiris, 2007)

(7) „Eine Theorie des Kinos handelt nicht <über > das Kino, sondern über die vom Kino hervorgebrachten Begriffe. (...) Die Begriffe des Kinos sind nicht in Kino gegeben." (Deleuze: Kino 2, Das Zeit-Bild, Franfurt am M. 1997)

(8) „Régóta tudom már, hogy a film elmélete csak bizonyos határokig írható le szavakban. (...) A film elmélete azonban nem lehet csak szó, maga is film kell legyen." (Bódy Gábor: Szöveggyűjtemény és aspektusok egy filmprogramhoz)