Jelentésszintek a Nárcisz és Psychében

Bódy Gábor élete főművének szánta a Nárcisz és Psychét, amely négy év alatt készült el. Önéletrajzában úgy fogalmaz, hogy „A Psyché-produkció összességében… négy évet foglalt el életemből, mint egy háború, vagy mint egy iskola.” (1) Egy olyan filmet szeretett volna létrehozni, amely enciklopédikus műként hathat, mely szándéka szerint epikus történetével, a tudás enciklopédikus felsorolásával teljes képet festene a világról. Bódy a filmnyelvben rejlő lehetőségek kihasználásával és kitágításával, valamint a társművészetek diegetikus és önreflexív szerepeltetésével újradefiniálja a Gesamtkunstwerk fogalmát.

Weöres Sándor: Psyché

A filmnek több jelentésszintje van. Az eredeti mű, Weöres Sándor verses költeménye, a Psyché maga is pastiche, különböző eredetű és műfajú szövegek összevegyítéséből strukturálódik. A „történet” középpontjában Lónyai Erzsébet, a valóságban soha nem élt költőnő – Psyché – és a rövid életű, beteges Ungvárnémeti Tóth László – Nárcisz – korokon átívelő (egész pontosan a 18. század végétől a 20. század első harmadáig tartó hatalmas időt felölelő), soha be nem teljesülő szerelme áll. Erre az irodalmi szintre építi Bódy a történet és a történelem saját interpretációját, melynek fókusza nem a narratív szint, hanem az a történelemszemlélet, enciklopédikus igény, melyet úgy old meg, hogy a kor és a két központi karakter tükrén keresztülvezetve összefoglalóját adja az adott korra jellemző gondolatoknak, eszméknek, emberi attitűdöknek. Erre a főszintre még továbbiak épülnek, amelyek felfejtésével egyéb kontextusok is felfedezhetők. A fő karakterek nem vesznek részt a történelmi folyamatokban, a film során nem öregednek, kivonódnak a történelem dialektikájából. Ebből a gesztusból is kitűnik, hogy Bódy nem egy klasszikus dramaturgiájú szerelmi történetet akart elbeszélni, hanem a történelmi kulisszákat felhasználva eszmetörténeti, művészetbeli reflexiókat, gondolatokat kívánt megfogalmazni.

Ungvárnémeti Tóth László görög versei

A két archetipikus karakter az emberi természet örök attribútumaival rendelkezik. Lónyai Erzsébet, Psyché, az öntudatos, a testi és kozmikus szerelmet éppúgy élvezni tudó, erős, irányító és megfigyelő egyéniség, mindenben ellentéte Ungvárnémeti Tóth Lászlónak, Nárcisznak, aki gyermekkoruk óta Psyché hűséges lelki társa. A szőke hajú, kék szemű, gyenge fizikumú éteri lény feminin megjelenésével és passzív, szenvedő viselkedésével nem tudja kielégíteni Psyché testi vágyait. Erre a Férfi, a maszkulinitás princípiuma, Zedlitz báró képes csak, aki viszont nem tudja megszerezni Psyché szerelmét, a lelkét, neki pusztán a testi szerelem jut. Ily módon a Férfi princípiuma kettéválik, egymás hiányosságait egészítve ki, teljessé téve a Nővel alkotott egységet. (2)

Nárcisz attribútumai: a víz, a tükörkép és a könyv

A film a különböző princípiumokat az egymással ellentétes természeti szimbólumokra építi: Nárcisz alakjához a víz, a kék szín, a kékes színű fény, a nedvesség, a levegő kapcsolódik. Psyché domináns szimbolikus jegye ezzel szemben a tűz, a vörös szín, a lobogás a nő életenergiával teli, szexuálisan túlfűtött természetét jellemzi. Azonban ellentét feszül magukban a karakterekben is test és lélek között: Nárcisz testileg a tisztátalansághoz, a mocsokhoz, lelkileg azonban az éghez, a tisztasághoz kötődik.

Mikro- és makrokozmosz – Nárcisz és a víz

Psyché is átveszi rövid időre a vért és betegséget, amikor az orvos kiműti belőle a polipot. A film hangsúlyos jelenetei a szeretkezések, itt összekapcsolódik földi és égi, a jelentés a kozmikus felé tolódik el: a csillagok-spermium párhuzam, valamint a csillagképekre ráfényképezett szeretkező pár képe nagyon hangsúlyos szekvencia.

Mikro- és makrokozmosz – univerzalitás, egység

A filmben a fent jellemzett karakterbeli ellentéteket különböző szinteken megragadó jelenetsor Nárcisz és Psyché első közös megjelenése: Nárcisz bemutatja szándéka szerinti főművét Psychének, amely mű a legletisztultabb klasszicizmus jegyeit viseli magán. Ahogy Nárcisz a lépcsőn felolvas a műből, hangja elektronikus torzítást kap, a képkivágatban pedig a nyitott könyv dominánssá válik, vele szinte összeolvadva Nárcisz szemei: ő maga válik a könyvvé, a művészeti alkotássá, mely e korban a művészi kifejezés legfontosabb ideája volt.

Nárcisz eggyé válik művével

A ligetben előadott jelenetben a Nárciszt körülrajongó fehér ruhás nőalakok maszkot viselnek, ezzel ők a merevséget, a befejezettséget jelképezik. A liget domináns, központi eleme a fehér, tört oszlop, a klasszikus művészet szimbóluma. E jelkép végigvonul az egész művön, a kék, szórt fénnyel együtt Nárcisz állandó jelzője lesz. Ezzel szemben Psyché szabad mozgása és verselési stílusa dinamikát, aktivitást hordoz. Hasonló jelentése van a bécsi bál jelenetének, ahol Psyché tánca, a körkörös struktúra szemben áll az udvar merev, szintén maszkos alakjaival.

Bábok, maszkos emberek I.

A hang önmagában több szinten épül rá az említett struktúrákra. A zene egyértelmű módon megjelenik a korra jellemző dallamokban: a ligetbeli találkozás, a báljelenet, Nárcisz darabjának próbája stb. Azonban ennél mélyebb rétegei is vannak a zene használatának. A film elején, Psyché istállóbeli szeretkezésjelenete során hallható rokokó zene többféle módon értelmezhető: a kor aláfestőjeként, amely a 18. század szabadabb erkölcsű világát is jelképezi, valamint Psyché játékos, szabályokat nem követő, szabad életét is jelentheti, amely karakterjellemzőként aposztrofálható. Mindkét karakternek van külön zenei témája, a néző már a motívum felhangzásakor tisztában van vele, hogy melyik szereplő útját fogjuk követni egy fejezeten keresztül. Bódy korábbi filmjeiben is használta a karakterekhez rendelt zene megoldását, például az Amerikai anzixban (1975) Liszt Történelmi arcképek című művéből a Teleki-tétel Vereczky karakteréhez kapcsolódik.

Bábok, maszkos emberek II.

A zene mellett másik fontos hangi elem a már említett torzított hang. Ez többször megjelenik Nárcisz alakjához kötve, egy folyamat jelzőjeként, amely során egyszerű halandóból új eszmék és filozófiák megalkotójaként aposztrofált éteri lénnyé válik. A filmben többször felvázolódik a tökéletes mű képzete, a klasszicizmustól a fasizmusig húzódó kontinuumon Nárcisz által megfogalmazott eszmék sorakoznak egymás után. A fasizmus groteszk elemként jelenik meg később a filmben, amely során a diegetikus hang formájában maga Hitler is megidéződik (telefonhoz hívják Zedlitz báró egyik ismerősét). A zeneszerző, Vidovszky László olyan zenét szerzett a műhöz, melyben a klasszikus zene elektronikusan torzítva van, esetleg effektusokkal egészül ki.

Pilinszky Kazinczyként

A legmarkánsabb hanghatás azonban a többszólamú emberi beszéd. Bódy nem hisz egyetlen igazságban, azt azonban elfogadja, hogy többféle verzió összehasonlításából és leszűréséből következtethetünk egy olyan változatra, amely nagyrészt igazságokat tartalmaz. Ezért a műnek több narrátora van. A fejezetek elején kortársak, szubjektív és objektív szemlélők, másodlagos forrásból dolgozók mind elmondják a saját tudásszintjüknek megfelelő változatukat a két ember kapcsolatáról. Az egyik narrátor Pilinszky János jellegzetes orgánumával.

A költő alakjához kapcsolódva további szintek is felfedezhetők a műben, amelyek már nem a narratívában, hanem inkább a film jelen idejében értelmezhetőek. Anakronizmusként hat, hogy Pilinszky, Kazinczy alakjában mentorként és kritikusként vesz részt a Tállyán a 18. században megtartott „költő-versenyen”. A másik ilyen szint pedig a filmben megjelenő kortárs művészek közössége: Pilinszky, Hajas Tibor, Erdély Miklós és konnotációként a hozzájuk kapcsolódó művészetek: költészet, performance, fotóművészet, filmrendezés.

Erdély Miklós

Erdély például olyan karaktert alakít, aki performance-okat hajt végre emberekkel, jelen esetben egy eszme kifejezéséhez meztelen embereket bizonyos kompozícióba rendez, majd lefényképezi és magyarázó szövegekkel, iránymutató jelekkel látja el őket, a kollektív akaratot demonstrálva.

Performance – „mozdulatművészet”

Bódy felvonultatja a társművészeteket a filmben, szintén enciklopédikus képet nyújtva: a klasszikus művészetek (költészet, színház, festészet, szobrászat, klasszikus zene) mellett megjelennek a XX. századi művészetek is: a fotó, a performance, a land-art, a videóművészet, a concept art.

Land-art

A filmnek számos olyan jelenete van, amelyben több művészeti formát egymással összekapcsolva fejezi ki mondanivalóját: az a jelenet, amikor Zedlitz báró meglátogatja a bányászokat, felhasználja a festészet (rácsozat felfeszítése az ábrázolandó képre), a kronofotográfia (Muybridge és társainak kezdeti kísérletei a mozgás ábrázolására, de akár Michelangelo híres emberábrázolására is gondolhatunk), a performance  eszközeit a Nárcisz által megfogalmazott tökéletesség eszméjének illusztrálására.

Kronofotográfia – Muybridge-idézet

Bódy a filmet nem mint a művészi kifejezés legfelső szintjét tekinti, hanem előszeretettel alkalmazza a videó és a számítógép, valamint a hang szintje esetében a szintetizátor nyújtotta lehetőségeket mint új kifejezési formákat, mivel szerinte ezek hozzáadásával a művészetben eltűnnek a határok.

Videóeffektus – hamis színek használata

Erre vonatkozó téziseit több írásában hangsúlyozza. Az Új videóműfajok (3) (Beke, Peternák 1987: 239) és a Mi a videó? – work in progress című rövid jegyzeteiben felvázolja, hogy ő hogyan képzeli el a videó jövőjét. Az írások 1983-ban és 1984-ben keletkeztek, amikor a videókultúra Magyarországon éppen születőben volt. Bódy olyan hordozóként tekint a videóra, amely alkalmazásával lehetősége nyílik a használójának a médium számára eddig ismeretlen területeket is felfedezni. Hangsúlyozza a személyességet a videó használata során. A következőképpen fogalmaz: „Tudatában vagyok, hogy sokan csak zenei vagy képzőművészeti tevékenységük kibővítését látják a kazettában, mások számára pedig főleg a dokumentáció és a demonstráció hatékony közege. A magam részéről azonban én remélem, hogy irodalmat csinálhatok vele.” (4) Számára ez „egy új nyelv felszabadítása képek, szavak és zene szabad természetéből fakadóan kötetlen egymás mellé rendelése által”. (5) Minden technikai eszköz megengedett a Super 8-tól a számítógépig. Az Infermental című videómagazin ezen kísérlet gyakorlati megvalósítása volt. Az elképzelések egy része azóta megvalósult a gyakorlatban, elsősorban a kommerciális filmkészítők által, sajnos azonban nem olyan mélységben, mint ahogy azt Bódy megálmodta. A film múltjáról és jövőjéről alkotott gondolatai a Nárcisz és Psychében is megtestesülnek, hiszen célja az enciklopédikus mű létrehozása, amely nem csak a tudomány, az ideológiák enciklopédiája, hanem a képről, filmről, mozgóképről való gondolkodás enciklopédiája is.

Perspektíva, enyészpont, fotográfia

Bódy a Nárcisz és Psychében, ebben a többrétegű műben a következőket valósította meg: elmesél egy kétszáz éven átívelő történetet, az idő folyását csomópontjaiban ábrázolva, valamint az adott kor történelmét, eszmetörténetét, tudományos gondolkodását a két karakteren keresztül címszavakba szedve megjeleníti, felvonultatva a művészi kifejezésmódok egész tárházát, és új utakat keres a művészet, a filmen túlmutató új kifejezőeszközök alkalmazásának.