A Vizuális és irodalmi narráció című BA tananyag bemutatása

A 2006. szeptember 27-28-án, az ELTE BTK-n megrendezett Bölcsész Hefop Tananyag-Fejlesztési Zárókonferencián karunk több oktatója is előadásokkal vett részt: Bagi Ibolya, Federmayer Éva, Füzi Izabella, Kovács Ilona, Kugler Katalin, Marjanucz László, Sipőcz Katalin, Szabó Pál Csaba, Szántó Richárd, Szokolszky Ágnes, Tomka Béla.

SZTE BTK Kari Kurír 186.

A „bölcsész hefop" kifejezés meglehetősen érthetetlenül cseng a beavatatlan fül számára, pedig sokban érinti bölcsészkari létünk közeljövőben várható alakulását. A hefop mozaikszóról, amely a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programját rejti, még valószínűleg sokat fogunk hallani egyetemi berkeken kívül is. A program négy fő területe az aktív munkaerő-piaci támogatások, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, az életen át tartó tanulás valamint az infrastruktúra fejlesztése, mindez természetesen uniós erőforrások bevonásával. A tanulás blokkon belül elnyert bölcsész hefop pályázati projekt célja a magyarországi bachelorképzés tanterveinek és tananyagainak elkészítése volt a bölcsészettudomány terület 12 alapszakjába. A bölcsészek e szakmai és gazdasági társulásában, avagy konzorciumában, 13 magyarországi felsőoktatási intézmény vett részt hatszáznál több szerzővel, a végeredmény pedig hetvenhárom tankönyv/tananyag lett. A bölcsész hefop konzorcium munkáját bemutató konferenciára (http://eltebtk.aspnet.hu/esemenyek.archivum.hefop.nyitolap.aspx) 2006 szeptemberében került sor az ELTÉn, ahol minden egyes főpályázó már elkészült anyaggal mutatkozott be. A konferencia honlapján pontos lista (http://www.introegyesulet.hu/bhf/tanfejl/doksi/bolcspalyazat.xls) tünteti fel az alapszakokhoz tartozó egyes projekteket. A sikertörténet része, hogy szeptemberben regisztrált érdeklődők számára hozzáférhetővé vált a munkákat tartalmazó CD-ROM is. A tananyagok felhasználása széles körben várható, a tankönyvek a megállapodás szerint a konzorciumot alkotó összes intézményben felhasználhatók lesznek, és legtöbbjük már az interneten keresztül is elérhető.

A projekt méretéből adódóan a listákat böngésző érdeklődőt zavarbaejtő sokszínűség fogadja, pillanatokon belül nyilvánvaló lesz a szelekciókényszer. Jelen írásban az Apertúra olvasótábora és jómagam narratológiai érdeklődése számára is releváns, ráadásul szegedi illetőségű tananyagot szeretnék bemutatni. A szóban forgó munka Füzi Izabellának, az Apertúra szerkesztőjének Vizuális és irodalmi narráció című tananyaga, amely egy Török Ervinnel közösen írt tankönyvet és egy szöveggyűjteményt tartalmaz. Először felvázolom a tananyag céljait, szerkezetét, módszereit, majd kitérek néhány felvetett problémára. Szorosan a szöveghez kapcsolódóan a tébláboló olvasó a verbális és vizuális narratívák viszonyán, tanulmányozhatóságuk problémáin, eljárásain gondolkodhat el, de a könyv kapcsán akár a jövő tankönyvének mibenlétéről is morfondírozgathat.

A Vizuális és irodalmi narráció nyitóoldala azonnal útelágazáshoz vezet bennünket, választanunk kell a tankönyv és a szöveggyűjtemény ikonja közt. Vessük tehát rögtön bele magunkat a Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe című könyv tartalomjegyzékébe. A bevezető funkcióját ellátó „Argumentum" szerint a könyv célja a vizuális és verbális narratívák elemzéséhez szükséges átfogó fogalomkészlet, problématerületek, elemzési stratégiák és példák felsorakoztatása. A bemutatás kulcskérdése a képi és verbális jelrendszerek közti átjárhatóság, az intermedialitás. Vajon mennyiben használható a verbális narratívák elemzésében bejáratott fogalmi háló és interpretációs stratégia egy vizuális közegben? A hagyományos esztétika nézete szerint sehogyan. Lessing jól ismert esztétikai felosztása szerint a verbális narratíva időben történik, míg a kép egy adott pillanatban, térben ragadja meg tárgyát, így a verbális és a vizuális közeg esztétikailag két különálló területnek számít. A verbalitás az idő, a vizualitás a tér problémáihoz tartozik. Miként illeszthető a vizualitás területéhez tartozó mozgókép ebbe az oppozícióba? Egy film mégsem csak kép, a filmben képek soráról van szó, jó ideje hangosfilm is létezik, azaz filmek elemzésében gyaníthatóan az idő szempontját is figyelembe kellene venni, bár ez nem felel meg a lessingi felosztásnak. Az irodalmi és vizuális narráció összevetése Füzi és Török munkájában úgy válik lehetővé, hogy gondolatmenetük a narratíva kognitív definíciójából indul ki. Eszerint a narrativizáció tágan értve, a befogadói tudás létrejöttének módját jelenti. Más szóval a narratívát az olvasói befogadás oldaláról kell definiálnunk: egy történet nem előre adott vagy készen kapott, hanem azt az olvasónak kell kikövetkeztetnie az elbeszélés által szolgáltatott jelek alapján. A narratíva tehát a befogadás aktusa során jön létre.

E létrejövés folyamatával, a narrativizációval kapcsolatban felmerülő problémákat tárgyalja a könyv öt fejezete. A bevezető funkcióját ellátó „Argumentum" után az elméleti alapvetés elmélyítését szolgálja a kép és szöveg viszonyát, a médiumok átjárhatóságát elemző első és a 'történet' lehetséges definícióit bemutató második fejezet. A narrativizáció folyamatának elemzéséhez ad eszközöket a nézőpontról szóló harmadik és a narráció jelenségét tárgyaló negyedik fejezet. Végül az okfejtést a narratív tér és idő főként filmes narrativizációra koncentráló bemutatása zárja. Az elméleti alapvetés a vizuális és a verbális közeg viszonyának három lehetséges modelljét vázolja fel, a törés, a fordítás és a párbeszéd modelljét, és kijelöli a könyv által elfoglalt elméleti pozíciót, amelyből a közegek viszonya interakciónak tűnik fel. A „történet" fejezet mindezt kiegészíti az interakciós modellt lehetővé tévő kognitív narrativitás modelljének részletes bemutatásával, amelyet ütköztet a narratíva logikai-szemantikai és kettős-logika elképzeléseivel.

A könyv magva a nézőpontról szóló és a „narráció" fejezet. A nézőpont a szöveg szerint „a narratív szövegek elemzésének egyik legfontosabb szempontja, [...] nem egy adott összefüggés ágens és megnyilatkozás között, hanem mindig a textuális működésmódok függvénye." (Füzi-Török 2006a) Magyarul a nézőpont olyan felfogásával van dolgunk, amely azt nem egy szereplő vagy narrátor sajátjaként képzeli el, hanem olyan szövegszerű jellemzőként, amely a narratív szöveg több szintjén jelentkezik. A nézőpontnak két alapvető aspektusa van: egyrészt az, hogy mit mutat be (lát), másrészt az, hogy ki/hogyan mutatja be (mondja el) mindezt. Ezt a kettősséget követhetjük nyomon a narratíva különböző szintjein. Melyek ezek a szintek? A dolgozatban - az alfejezetek sorrendjében - a kijelentés, a narráció, a narratív kijelentés tárgya, valamint a szereplői közvetítés képviseli a nézőpont különböző textuális szintjeit. E működésmódok közti kapcsolódások egyszerűsítve úgy foglalhatóak össze, hogy a kijelentés szintjén bemutatható egy bizonyos nézőpont elemzése, míg a narráció szintjén a több nézőpont (szólam) felhasználásával megkomponált szöveg dialogikussága válik hallhatóvá. A következő lépésben a történet közvetettségének aspektusa a beszélő és tárgya közti távolságra utal (függő beszéd fajtái stb.). Végül pedig a szereplői közvetítés szintje jön, amely az elbeszélés szereplői közti nézőponthasználatra, szakszóval a fokalizáció jelenségére vonatkozik. Ilyenkor a lát/mond kettősség nem egy szereplőhöz kötődik, hanem egyikük lát, míg másikuk elmondja, amit egyikük látott (azt persze nem, amit ő maga érzékelt). Ha a nézőpontot mint a fenti textuális működésmódok összességét értelmezzük, beláthatjuk, hogy a nézőpont jelenségének vizsgálata a narratíva kognitív értelmezésének egyik legfontosabb eszköze, hiszen a nézőponthasználat a történetbe foglalt tudás létrejöttének módozatait tematizálja.

A narráció fejezet a narratívák létrejövésének aktusát, a narratívákban történő jelölési folyamatok vizsgálatát célozza meg. A fejezet elkülöníti szerző és narrátor fogalmát, majd a narratíva kommunikációs modelljének elemeit (narrátor, üzenet, olvasó, stb.) elemzi a narratíva befogadása során létrejövő kommunikációs aktusban. Külön teret kap a narratíva kommunikációs helyzetének változása egy szövegen belül, azaz a narratív szintek tárgyalása. Végül betekintést kapunk a filmi narrációs aktus rejtelmeibe. A dolgozat befejező része, a narratív tér és narratív idő fejezet a kiinduló kérdésre ad kifejtett választ. A felütésben feltett „Vajon lehetséges-e a képi és verbális jelrendszerek közti átjárhatóság?" kérdésre egyértelmű igennel válaszol, és a verbális narrativitás időbeli dimenziója mellett a térbelit is kifejti, illetve bemutatja a vizuális narráció időbeli viszonyait. A dolgozatban képviselt álláspont szerint a narráció során igenis vizsgálható az idő mellett a tér fogalma is mind az epikai szövegekben, mind pedig a narratív filmben.

A kezdőlapon a Szöveggyűjtemény ikonját követve öt cikk listáját találjuk, amelyek a tankönyv fejezeteihez kapcsolódva világítanak meg részletesen egy-egy kiemelten fontosnak tartott jelenséget, amelyek a tankönyvben esetleg nem kerültek kifejtésre. Edward Branigan „Narráció" című cikke méltó helyre került, az elméleti alapozás kifejtésének szerepét látja el, hisz a kognitív filmelmélet alapjaiba ad bepillantást. A filmi narráció és nézőpont tudáslétrehozó és tudás létrehozását befolyásoló eljárásainak bemutatása szép példája a narratíva kognitív felfogásának működtetésére. Manfred Jahn cikke szintén a narratívák befogadásának egy elemére összpontosít, jelesül a megbízhatatlan narrátor alakjára, és azt vizsgálja, hogyan boldogulhat a befogadó, ha a narratíva forrása, a szövegben jelen lévő narrátor megbízhatóságát illetően gyanúja támad. Lehet-e szövegszerűen tetten érni a füllentőt, találkozhatunk-e a jelenséggel a szövegben nem szereplő narrátor esetében is - boncolja tovább a kérdést a cikk, a tankönyv narráció fejezetéhez kapcsolódva. Mieke Bal „Fokalizáció" című írása a nézőpont fejezetet egészíti ki, és példát ad arra, miképpen lehet jelen a nézőpont a szöveg minden szintjén. Seymour Chatman a filmadaptáció problémája kapcsán a narráció fejezethez nyújt hátteret a leírás/bemutatás [telling/showing] elbeszélői módjairól gondolkodva. A verbális és a vizuális médiumokban a leírás és a bemutatás különbözőképpen jelenik meg, mert a filmben tulajdonképpen nincs leírás, csak bemutatás. A film olyannyira részletgazdag, a látszólag nem történetbe illő elemeket is narrativizálja a néző befogadás közben, hogy a leíró részek is bemutatóvá válnak. Wendy Steiner „Narrativitás a festészetben" című cikke a tankönyv narratív tér és idő fejezetének horizontját vázolja fel, s számot ad időbeli és térbeli művészetek kialakulásának történeti hátteréről. Steiner a perspektíva létrejöttét és domináns látásmóddá válását mutatja be a reneszánsz festészetben, ugyanakkor megismertet a narrativitás vizuális kifejezésének hagyományos eszközeivel is.

Az anyag gondolatmenete körülbelül így rekonstruálható, de rögtön meg kell jegyeznem, hogy az argumentációban a logikai kapcsolódások nem feltétlen a fenti módon vannak leírva (telling), bár úgy gondolom, a bemutatás maga (showing) ilyen formát jelez. Ennek ellenére a munka magyarországi tekintetben mindenképp hiánypótló szövegként olvasható. Hazánkban nem áll rendelkezésre olyan magyar nyelvű munka, amely módszeresen megvilágítaná a narrativitás szerepét és alapkategóriáit verbális és/vagy vizuális közegben. Szegedy-Maszák Mihály és Kovács András Bálint hasonló témájú cikkei remek áttekintések, de nem példaanyaggal ellátott rendszeres bemutatások. A munka elméleti kerete világos: a narratíva kognitív definíciójából indulva mutatja be a narrativitás folyamatszerűségét és az intermedialitás alakzatait a két médium komparatív elemzése során. A gondolatmenet a strukturalista narratológia alapvető fogalmaival barkácsolva mozdul el a kognitív irányultságba, miközben kritikusan viszonyul fő forrásaihoz is. A magyarázatokat minden esetben színes példák és élvezetes elemzések illusztrálják. Itt szeretném kiemelni a remek példaválasztásokat, melyek a magyar irodalom gyöngyszemeiből és klasszikus nemzetközi filmekből kerülnek ki, de találunk néhány kortárs magyar irodalmi és filmes példát is. Ezek közül például Garaczi László „Intés az oszlókhoz" c. elbeszélésének elemzése a narratív sémák részben vagy a történetek Culler-féle kettős logikájának magyarázata Kosztolányi „Paulina" c. elbeszélésében szórakoztató olvasmány.

Fontos érdeme a munkának a számítógépes szövegkörnyezet kihasználása is. A html környezet lehetővé teszi a szövegek mellett a képek, a belső korreferenciák és a külső linkek használatát, a mutatókon keresztül pedig pillanatok alatt rákereshetünk a minket érdeklő szerzőkre, szövegekre, filmekre, kulcsfogalmakra. Kisebb szépséghiba talán, hogy nem világos, a filmes részleteket miért nem videófájlokban, hanem képsorozatokban szúrták be a szerkesztők, s a jegyzetapparátus is vezethetne a szövegen kívülre internetes linkek formájában. A bibliográfia viszont (ahol lehet) nyitottá válik, és a hálózaton jelen levő másodlagos irodalmat a böngésző magyar olvasó azon melegében egy kattintásra elérheti.

Ugyanakkor szervesen hozzátartozik az anyag befogadásának történetéhez, hogy a recenzensnek időnként kemény küzdelmet kellett folytatnia azért, hogy kikerekítse magának egy-egy fejezet narratíváját. A fejezetek érvelési technikája ugyanis nem egyenletes, a „Nézőpont" és a „Narratív tér és idő" részekben a felvezető rész nehezen áttekinthető, cirkalmas. Így nem kapunk elegendő segítséget a részfejezetek viszonyainak megértéséhez, és könnyen eltévedünk alfejezetek és al-alfejezetek hálójában. Természetesen mindez elvben beleillik a narratíva kognitív definíciójába; már tudjuk, hogy úgyis az olvasó szerkeszti bármely szöveg metanarratíváját. Ugyanakkor egy tankönyv esetén mégiscsak létezik valami olyasfajta intenció, hogy a diákok egy bizonyos módon értsék meg a felvezetett szöveget, és egy bizonyos módon válaszoljanak az anyaggal kapcsolatban feltett kérdésekre.

Érdekes módon a szerzők mintha időnként nem is törekednének a kohézió látszatának megteremtésére, több helyütt szinte tartózkodnak a kohézió elnyomó erejétől. Példának okáért a tankönyvnek és a szöveggyűjteménynek nincs közös bevezetője, a szerzők nem teszik világossá érvelés és illusztráció viszonyát. Még egy példa, hogy a tankönyvnek is csak egy rövidke bevezetője van, amely nem tér ki a fejezetek egymásutániságának logikájára, mintegy azt sugallva, alkossa azt meg az olvasó, amikor beemeli az anyagot. Ráadásul a könyvből hiányzik a lezáró befejezés is, a szöveg az epikai szövegek narratív idejének Genette-féle taxonómiájával „in medias res" ér véget. Ha nem formálisan a bevezetőkkel bajoskodnánk, azt is mondhatnánk, tulajdonképpen hiányzik a munkából a tudománytörténeti fejezet, amely elhelyezné a projektet különféle elméleti indíttatású narratológiák (tudományos) diszkurzusában. Erre annál is inkább szükség volna, hogy jobban kidomborodjék az a valóban impozáns kompetencia, amellyel a szerzőpáros az elméleti előzményeket összhangba hozni igyekszik. Ugyanakkor e hiányra magyarázatot adhat a műfaj is: egy BA bevezető tankönyvtől főként nem elméleti pozicionálgatást, hanem használható stratégiák bemutatását várná az elemzési kényszer alatt álló hallgató vagy kolléga. E dilemmát itt és most valószínűleg nem fogjuk feloldani, mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a tankönyv kettős célkitűzése, a tudományos és a módszertani, nehezen összeegyeztethető, és talán további megfontolás tárgya lehetne.

A kettős célkitűzés ellentmondásosságát példázza a „Nézőpont" fejezet szerepe és helye: önmagában értékes, hisz jól használható fogalmakkal és példákkal dolgozik, de nem ad magyarázatot a gondolatmenet egészében betöltött (meta)pozíciójára. A hagyományos strukturalista narratológiákban a nézőpont problémája a narráció tárgyalásának részét képezi. Ebben a szövegben túllépünk a statikus strukturalista tipológián, ezért szétválik a két téma, és elhangzik a már idézett rész a nézőpont fontosságáról. Ez rendben is van, ha megint azért történik, mert a narratíva befogadás oldaláról adott definíciója a nézőpont problémáját a tudás létrehozásával való foglalkozás fő területeként jelöli ki, illetve emeli ki. De ez az állítás nem hangzik el a szövegben. Ezen a ponton a megérteni próbáló recenzens kérdése az, hogy amennyiben az adott megközelítésben a nézőpont ilyen kiemelkedő fontosságra tesz szert, nem kellene-e ezt a témát a fő helyre, azaz a gondolatmenetet megkoronázó utolsó fejezetbe tenni. Annál is inkább, mert a „Narratív tér és idő" rész nem zárja le a narrativizáció folyamatainak elemzését, sőt, némi hiányérzetet hagy. Kimarad belőle ugyanis a narratívák kulturális beágyazottságának és szabályozottságának vizsgálata, amelyen belül fontos lenne a narratívák által létrehozott szubjektumpozíciók kritikai elemzése is. A nézőpont problémáján keresztül viszont e területek is bejárhatóvá válhatnának. Mellékszál, de a recenzens nézőpontjából a narratívákkal való foglalatoskodás pontosan e szabályozottságokra kifuttatva nyeri el értelmét.

Mindezek az észrevételek persze leginkább a recenzió narratív sémájában kódolt szükséges kifogások, amelyek mellett a tananyag használhatósága csupán kisebb csorbát szenved. Sokkal fontosabb a kifogásoknál az anyagban rejlő potenciál meglátása. Hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a jövő tankönyvének, pontosítok, tananyagának egy prototípusával szembesülünk. Az anyag böngészése során elképzelhetjük a jövő ideális tananyagának néhány jellemzőjét. Melyek ezek? A jövő ideális tankönyve nem papíralapú, hanem virtuális szöveg lesz. A html környezetet kihasználva szöveg, kép, hang, mozgókép együttes kezelésére nyílik majd lehetőség, multimédiás kiadványok születnek. A több szerző csoportmunkájából összeállított anyagok nem lineáris olvasást fognak létrehozni, hanem a hypertext környezetre jellemző „ugrások" kötelező használatával direkten megtörik majd a lineáris olvasás látszólagos időbeli és térbeli folyamatosságát. A belső összekötő linkek, a szöveg kereshetősége, a bibliográfia nyitottsága (melyből a felhasznált szövegek azonnal elérhetőek lesznek) mellett számos jegyzet is a szövegen kívüli virtuális térbe vezet majd, amelyek lehetővé teszik a „szöveg" azonnali szembesítését más szövegekkel és elméletekkel.

Ugyanakkor ez az optimista vízió a befogadásról alkotott képünk módosítását is magában foglalja. A multimédiás és „nyitott" szöveg befogadója nem lesz megbízható olvasó abban az értelemben, hogy biztosan megérti, amit a szöveg „közölni akar" vele. A kötelező narratív ugrások rá fogják vezetni olvasóikat a narratívák befogadói megkonstruálásának szükségességére, azaz arra, hogy a narratíva nem adottan létezik, hanem a befogadásban jön létre. Tananyag, tanár és diák viszonylatában a befogadásról alkotott kép változása azzal a következménnyel jár, hogy magunk mögött kell hagynunk a „hallgató" fejébe tölthető tudásanyag kényszerképzetét, s vállalni a manipuláló tanár szerepét, aki a narrátor feladatát tölti be a diákok egyéni tudás-létrehozásában. Így végeredményben a „hallgató" helyett egy „beszélő" avagy el-gondolkodó egyetemista figuráját kell elképzelnünk. Pont úgy, mint egy ideális álomban.

Kovács Ágnes Zsófia: „Nagy dolog látni tudni”. A Vizuális és irodalmi narráció című BA tananyag bemutatása
Apertúra. Filmelméleti és filmtörténeti szakfolyóirat, 2007. tél
http://apertura.hu/2007/tel/kovacs